A leggazdagabb magyarok: Veres Tibor

1986-ban, a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében szerezte közgazdászdiplomáját az 56 éves Veres Tibor, nemzetközi gazdaság szakon.

Édesapjával, Veres Györggyel karöltve hozta létre a mai Wallis Zrt. jogelődjét, amelynek ma egyedüli tulajdonosa, illetve az igazgatótanács elnöke. Emellett igazgatótanácsi tag a Graboplastnál, valamint a Wingnél. Cégcsoportja tavaly 200 milliárd forintos árbevételt ért el.

Sikeres volt 2017 tavaszán a Wing-csoport 40 millió eurós kötvénykibocsátása, elsőként nyilvános módon megjelenve a magyar ingatlanpiacon. A Wing létrejöttétől kezdve több mint 450 ezer négyzetméternyi ingatlant épített, továbbá 350 ezer négyzetméter feletti, saját tulajdonú ingatlanportfóliót tudhat magáénak.

Az Alteo a cégcsoportosulás energetikai vállalkozása, amely alternatív energiákkal foglalkozik, illetve a tőzsdén is jegyzett, tavaly 18,5 milliárd forintos árbevétellel. A cég vezetése a domaszéki és a monori projektekkel összesen mintegy 10 milliárd forintos megújuló energetikai beruházás realizálása kapcsán hozott döntést. A Graboplast tavalyi 20 milliárd forint értékű árbevétele az állandó fejlesztések, valamint a korszerű termékstruktúra eredménye.

További érdekeltségek

A cégcsoportnak része a Praktiker-lánc is, amely 2017-ben 25 százalékos árbevétel növekedést hozott, hiszen a 44 milliárd forintos forgalomhoz 1,5 milliárdos eredmény volt köthető. Közben útjára indult az online értékesítés és a hálózaton belül egy újabb áruház nyitotta meg kapuit tavaly. Az autókereskedelem 30 milliárdos árbevétele jelentős mértékben volt köszönhető a Land Rover, illetve a Jaguar autók forgalmazásának. A Wallis Motors a tavalyi év során immáron harmadik fővárosi BMW-kereskedését nyitotta meg. Az üzletember 130 milliárd forint becsült vagyonnal rendelkezik.

A 100 leggazdagabb magyar 2018: 7. hely. Top 101 A legbefolyásosabbak – Magyarország vezető üzleti döntéshozói 2018: 40. hely. A cikk frissítve: 2018. június 28.