A leggazdagabb magyarok: Lantos Csaba

Az 56 éves közgazdász és magánbefektető, Lantos Csaba 1986-ban végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd a Budapest Banknál kezdte pályafutását kötvénykereskedőként.

1989 és 2000 között a Creditanstalt Értékpapír Rt. munkatársa volt, utána pedig a CAIB Értékpapír Rt. vezérigazgatói posztját kapta meg. 1990-től 12 évig a Budapesti Értéktőzsde tőzsdetanácsi tagjaként is tevékenykedett. 2000-2007-ig az OTP Bank Zrt. vezérigazgató-helyettesének nevezték ki. A Keler Rt. elnöki címét 22 éven keresztül viselte.

Alapvetően kutatás-fejlesztési cégek befektetője. Érdekkörébe tartoznak olyan klasszikusnak számító egészségügyi vállalkozások, mint a Róbert Károly Magánkórház és a Medicina Egészségközpont, melyek tavalyi együttes árbevétele 5 milliárd forint volt: az előbbitől idén vált meg, 10 év után. Az autóiparban is érdekelt, ugyanis 17 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik az egyedi szerszámok előállítására specializálódott Spinto Hungária Kft.-ben. Vagyonát 11,6 milliárd forintra becsülik.

Díjalapító díjnyertes

2015-ben elsőként kapott Kostolany-díjat a Budapesti Értéktőzsde Tőzsdetanácsa jóvoltából, tavaly pedig a Magyar Tudományos Akadémiától Wahrmann Mór-érmet vett át a tudományos kutatás, fejlesztés és oktatás támogatásáért. A Bolyai-díj egyik alapítója, amelyet a legrangosabb magyar tudományos elismerésként tartanak számon.

A 100 leggazdagabb magyar 2018: 84. hely. Top 101 A legbefolyásosabbak – Magyarország vezető üzleti döntéshozói 2018: 56. hely .A cikk frissítve: 2018. július 3.