A leggazdagabb magyarok: Jászai Gellért

A Konzum Nyrt. 44 éves, váci születésű elnök-vezérigazgatója, Jászai Gellért az Államigazgatási Főiskolát követően, 2000 és 2011 között a befektetéssel és vagyonkezeléssel foglalkozó SCD Holding elnök-vezérigazgatója lett.

A soron következő 3 esztendőben a nemzetközi tőkepiacon tevékenykedett, több magyar háttérrel rendelkező, sikeres nemzetközi kibocsátás tanácsadójaként. 2015-től vezeti a Konzum Nyrt.-t, ahová válságmenedzserként érkezett, illetve amelybe 2005-ben vásárolta be magát. 10,4 százalékos részvénypakettje 6,5 milliárd forint értékű, mára főrészvényes. Az elmúlt években a Konzumból hazánk egyik legnagyobb tőzsdei befektetési holdingvállalata lett.

Sokrétű érdekeltségek

Megvásárolta a Hunguest Hotels 20 szállodáját, javarészt hitelből, amelynek elnöki tisztsége az övé. A Konzum elnökeként, valamint az energetikában és a médiában egyaránt jeleskedő Opus igazgatósági tagjaként a teljes cégcsoport tőzsdei szereplésében/stratégiájában irányító szerepet tölt be. Érdekeltségei közé tartozik az Appeninn Holding és a CIG Pannónia is.

A 100 leggazdagabb magyar 2018: 94. hely. Top 101 A legbefolyásosabbak – Magyarország vezető üzleti döntéshozói 2018: 17. hely. A cikk frissítve: 2018. július 3.