A leggazdagabb magyarok: Demján Sándor örökösei

Az idén, 75 éves korában elhunyt Demján Sándor élete során mintegy 260 milliárd forintos vagyont halmozott fel.

Diplomáját a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerezte. Az ő nevéhez fűződik a Skála Áruházlánc (1973), a Magyar Hitelbank (1986) és a TriGanit Fejlesztési Rt. (1996) alapítása. A Skála vezérigazgatói posztját 1973-1986-ig birtokolta, míg a Hitelbank elnöki tisztségét 1986-1990-ig viselte.

A TriGanit beruházásainak köszönhetően nyílt meg a fővárosi Bank Center, a Pólus Center, a WestEnd City Center, továbbá temérdek egyéb városközpont hazánkban és a környező országban egyaránt. A cégcsoport ingatlanvagyona több mint egy milliárd euró értékű. A válallatcsoport 1 millió négyzetméter feletti ingatlan üzemeltetője Kelet-Közép-Európa-szerte, beleértve a MÜPA-t, illetve a Papp László Budapest Sportarénát megannyi irodaházon túl.

Nevéhez köthető a Korda Stúdió megalapítása is, amelyet az első új/korszerű filmgyártó bázisként tartanak számon. A Prima Primissima díjat 15 évvel ezelőtt álmodta meg, amelynek gondozását 2013-ban adta át az OTP-csoport számára. Ő volt a legkiemelkedőbb hazai magánadományozó: az elmúlt 10 évben 15 milliárd forint feletti összeget szánt oktatási és szegénységgel kapcsolatos programokra.

A 100 leggazdagabb magyar 2018: 3. hely. A cikk frissítve: 2018. július 4.