A leggazdagabb magyarok: Bojár Gábor

A magyar Szilícium-völgy néven is emlegetett Graphisoft Park, illetve az Aquincumi Technológiai Intézet 69 éves alapítója, Bojár Gábor karrierje fizikusként indult.

A ’70-es években a matematikai csoport vezetője volt az ELTE Geofizikai Intézetében. Az állami cégek humánmenedzsmentbeli hiányosságai motiválták a Graphisoft Számítástechnikai Rt. 1982-es megalapításában, amely napjainkban Graphisoft SE-ként működő tőzsdei vállalat, illetve benne van a globális top 3 építészeti tervezőszoftver fejlesztő cégében.

A 2007-ben létrehozott Aquincumi Technológiai Intézet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem keretén belül működik: a világ legjobb egyetemeiről vár részképzéses hallgatókat, beleértve a Harvardot, a Princetont és a Yale-t, az emelkedő tandíj ellenére nagy túljelentkezés mellett.

Díjesőben

1997-ben Széchenyi-, 1998-ban pedig Gábor Dénes-díjban részesült, egy évvel később pedig a The Wall Street Journal Europe a régió 10 legjobb menedzsere között listázta. 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 4 évre rá pedig Az év üzletembere cím büszke tulajdonosa lett. Becsült vagyona 28,3 milliárd forint.

A 100 leggazdagabb magyar 2018: 38. hely. Top 101 A legbefolyásosabbak – Magyarország vezető üzleti döntéshozói 2018: 86. hely. A cikk frissítve: 2018. július 2.