Lajkó Ferenc 2016-tól a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója.
Közel 20 esztendeje dolgozik a cégnél. A Menedzserszövetségtől idén megkapta Az év menedzsere elismerést. A 6. legnagyobb listázott vállalatként tavaly bekerült a cég a Budapesti Értéktőzsdére. Emellett megvették a lengyel Link közúti fuvarozó vállalatot. Gazdálkodás- és közlekedésmenedzsment szakon diplomázott.
Pályáját a Hungarocamionnál, majd a Volán Tefu Rt.-nél kezdte. 2005-től a két vállalat fúziója után vezetővé lépett elő kereskedelmi és fuvarozási operációs területen, majd fuvarozási és szállítmányozási vezérigazgató-helyettesként tevékenykedett. A tavalyi évben az igazgatótanács elnökévé választották.
Top 101 A legbefolyásosabbak – Magyarország vezető üzleti döntéshozói 2018: 91. hely. A cikk frissítve: 2018. augusztus 12.