Egerszegi Ádám 2017-től kezdve a Takarékbank Zrt. alelnöke, illetve vezérigazgató-helyettese, a tavalyi év végétől pedig egyúttal alelnöke is.
A cég hazánk 4. legnagyobb pénzintézeti csoportja. 1997-ben végzett közgazdászként, később pedig tőzsdei szakvizsgát tett. A Takarékbanknál német ügyfelek osztályán kezdte pályafutását, ahol eleinte ügyfélkapcsolati menedzserként dolgozott, majd osztályvezető-helyettessé léptették elő.
15 éve a hálózati osztály vezetője lett, utána pedig 2005-től 9 éven keresztül a takarékszövetkezeti üzletág igazgatójává avanzsált. 2014-től 1 évig a Polgári Bank Zrt. vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett. Ezután a Duna Takarék Bank ügyvezetője, valamint igazgatósági tagja lett.
Top 101 A legbefolyásosabbak – Magyarország vezető üzleti döntéshozói 2018: 92. hely. A cikk frissítve: 2018. augusztus 12.