KKV Marketing trendek 2019 (3/5. rész)

Cikk-sorozatunkban végig vesszük a 2019-es év üzleti- és marketingtrendjeit. Ajánljuk cégvezetőknek, cégtulajdonosoknak és marketing döntéshozóknak, de azoknak is, akik csak érdeklődés szintjén követik a kis- és középvállalkozások marketingjének világát. Az anyagot, mint minden évben mi, a Magyar Marketing Fesztivál szervezői állítjuk össze. Tesszük ezt egyedülálló módon, hiszen a mi általunk kiadott tanulmány a legrégebbi, legnagyobb terjedelemben publikált, ingyenes KKV marketingtrendekről szóló tanulmány. Ez már a 3. rész. A második rész itt olvasható.

Tudj pozícionálni!

Egy korábbi hazai kutatás alapján 10 megkérdezett cégvezető közül 2 tudja megmondani, hogy milyen konkurensei vannak és az ő terméke és szolgáltatása miben különbözik ezen versenytársak termékeitől, szolgáltatásaitól.

Csupán két alkalommal, olyan részletességgel, amely egy marketingtervezéshez szükséges.

Éppen ezért manapság a márkák piacon betöltő szerepe nagyon hasonló, a lokális célközönségre hagyatkozik vagy pedig abban bízik, hogy a vásárló nem fog részletességbe menő összehasonlítást végezni. Pedig fog.

Addig ameddig nem gondolunk a pozicionálásra, mint stratégiára addig saját gátaink szabnak határt cégünk és márkánk fejlődésének.

A „munkáltató-márka” szerepe

Az új generáció már ebben a digitalizált világban nőtt fel. Ha valamilyen márkáról kérdezzük őket, egyből a digitális platformokon keresztül keresi őket (pl. Google keresés).

Ezért is fontos a jó (munkáltatói) márka kialakítása! A hagyományos formák elavultak, azokkal már nem tudják őket se magunkhoz vonzani, sem ösztönözni leendő munkatársainkat. A munkaerőhiány folyamatosan jelen van a piacon, ami annak köszönhető, hogy a generációk is nagy sebességgel változnak.

Nehéz megtalálni a megfelelő embert egy-egy pozícióra. Egy jól felépített brand viszont képes nagy tömegeket vonzani, motiválja a dolgozóit, és sokkal könnyebb vele munkaerőt találni. Megtalálni a legjobb HR-erőforrást pedig nem utolsó dolog, hiszen egy márka sem létezhet, a mögötte álló emberek nélkül. Ezen akár piacvezetőség sorsa is múlhat.

Chat ablak a weboldalak

A vevőknek fontos, hogy minél gyorsabban választ kapjanak a kérdéseikre, a vállalatnak pedig fontos, hogy minél gyorsabban tudjanak kommunikálni vevőikkel. Egyre több weboldalon találunk chat ablakokat, ahol a vásárló azonnal kérdezhet, a vállalat pedig azonnal interakcióba léphet velük.

Ezek a modulok vagy a Facebook üzleti oldalunk üzenetküldési lehetőségének kiterjesztése, vagy komplett ügyfélszolgálati megoldás egy modulja, amely akkor is kínál e-mail küldési lehetőséget, ha nincsen „operátor” a rendszerben.

Ne hagyj pénzt az asztalon azért, mert nem vagy azonnal elérhető státuszban és nem tudsz kérdéseket megválaszolni egy elfogadható időn belül.

Lokális marketing

Az internetező közösség helyalapú információinak megismerése újabb és újabb trendeket hoz be az online marketing világába. Ma már külön szegmentációs kérdés, hogy a fizikai hellyel is rendelkező boltok, szolgáltatók (kávézók, szállodák, boltok) kihasználják a lokális marketing előnyét.

A lokális marketing egyik mozgatórugója, hogy az emberek egyre nagyobb kedvvel alkotnak vélemény egy, a közelükben található boltról, látnivalóról, vállalkozásról. Véleményüknek hangot adva a közösségi oldalakon vagy például a különböző térkép-szolgáltatások értékelési funkcióiban.

Kutatások azt bizonyítják, hogy ezen lokális marketing lehetőségek (=eszközök) tervezett kihasználása már középtávon is pozitív hatással van a márkaértékre és az ügyfélállomány alakulására.

A cégek nem is tudják mekkora lehetőség van a hely alapú és a személyes célzásban egyaránt. Talán ez lehet az egyik legjobb mód arra, hogy megkülönböztessenek minket versenytársainktól. Ehhez elengedhetetlen, hogy a szegmentáció szuperpontos legyen mind a két oldalról. Ha csak az egyiket végezzük el, akkor a célcsoportunk jelentős, releváns hányadát elveszíthetjük, így egyszerre kell a demográfiai és a hely központú szegmentációt véghezvinni.

Valójában nem lehet ügyfélközpontú kommunikációról beszélni, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy éppen hol tartózkodik ügyfelünk. A geofencing lényege abban rejlik, hogy egy mobilos programmal lehetőség van megjelölni egy földrajzi területet, illetve körbekeríteni egy virtuális kerítéssel, amely globális helymeghatározás alapú.

Amennyiben ezt a virtuális határvonalat egy olyan eszköz (általában mobiltelefon) lépi át, amelynek koordinátáit érzékeli a rendszer, akkor valamilyen akcióról van szó: üzenetet küld az eszközre, elindul egy alkalmazás, amely riasztást küld pl. meghatározott telefonszámokra. Ebben eleinte a kereskedelem és a biztonságtechnika érzékelt potenciált. A boltok többek között akcióikról, árengedményeikről, továbbá új áruikról küldhetnek üzenetet az üzletek közelében tartózkodó embereknek.

Személyre szabott ajánlatok

Az ügyfelek/vásárlók szempontjából az a legfontosabb, hogy megtudják, miért jó nekik az adott szolgáltatás vagy termék. Ez sokszor annak a kérdése, hogy mennyire átláthatóan tálaljuk azt, amit kínálunk és akkor, amikor már megszereztük (talán nem is olcsón) a lehetséges ügyfél figyelmét. De ez ma már alap.

Ez mellett folyamatosan nő az igény a jó ügyfélélmény, illetve a személyre szabott  ajánlatok iránt. Ezt legjobban a big-data (pl. CRM alkalmazásával összegyűjtött, minél részletesebb ügyfél-információk) hatékony felhasználásának köszönhetően lehet elérni, ezért minden vállalkozás számára kiemelt jelentőségű a személyre szabott tapasztalatok teremtése.

Például ha tudjuk, hogy van a listánkon olyan férfi, aki családos, akkor speciálisan készíthetünk olyan promóciókat, amely gyermekes családapáknak készült. A személyesség miatt sokkal erősebb a megszólítás hatása és a konverzió is nagyobb – a tapasztalatok szerint 4x olyan hatékonyabb.

A specifikus célzás, illetve személyre szabás az értékesítési tölcsért sem hagyja érintetlenül – minden szakaszában egyre jelentősebbé válik. Ez többek között azt is vonja magával, hogy minden egyes kampányhoz önálló, személyre szabott landing oldalt szükséges készíteni. Minél specifikusabb élményt biztosítunk ügyfeleink részére, annál relevánsabbak maradunk a piacon.

Gyere a VI. Magyar Marketing Fesztiválra!

Töltsd velünk 1 napot és készítsd fel cégedet (és magadat) a 2019-es üzleti- és marketingtrendekre, hiszen 2019-ben is azok a cégek fognak futni, akik a legújabb technikák és marketingeszközöket használják. Ez a kis- és középvállalkozások évnyitója 1500 cégvezető társaságában, 50 kiállítóval, egész napos kapcsolatépítéssel és nem utolsó sorban 25 exkluzív előadással!

Jegyrendelés és a teljes program itt található

A cikk-sorozat negyedik része: KKV Marketing trendek 2019 (4/5. rész)